Kőszeg

 

Gazdag múlttal rendelkező történelmi kisváros a magyar – osztrák határ közelében. 

A középkori városmag műemléki védelem alatt áll. A város legjelentősebb történelmi eseménye az 1532-ben lezajlott ostrom, amikor a kisszámú várvédő feltartóztatta a Bécs ellen vonuló török sereget. Az ostrom emlékére szólalnak meg ma is 11 órakor a kőszegi harangok.
A legenda szerint a várvédőket hősies elszántságuk mellett Szent Márton is segítette.
Szent Mártont örökíti meg a Jézus szíve templom egyik üvegablaka.
A köpenyét megosztó Szent Márton alakjával díszített persely hívja fel a híveket adakozásra a Szent Imre templomban.

Szent Mártont örökíti meg a Jézus szíve templom egyik üvegablaka.

A köpenyét megosztó Szent Márton alakjával díszített persely hívja fel a híveket adakozásra a Szent Imre templomban.

 

Kőszeg honlapja

Írottkő Natúrpark honlapja

Kőszeg a Wikipédián


 

Szálláslehetőségek Kőszegen:

 

TURISTAHÁZAK, KOLLÉGIUMOK, IFJÚSÁGI ÉS ZARÁNDOKSZÁLLÁSOK

- Dr. Nagy László Kollégium 9730 Kőszeg Kiss János u. 31. Tel.: (36) 94 360-185 Web: Dr. Nagy László EGYMI

- Jurisich Miklós Gimnázium Kollégiuma 9730 Kőszeg Hunyadi u. 10. (36) 94 361-404 E-mail: jmg-gazdasagi at freemail dot hu Web: JMG Kollégium

 

PANZIÓK, VENDÉGHÁZAK, VENDÉGSZOBÁK

- Akácos Vendégház 9730 Kőszeg - Pogányok Tel.: (36) 20  2071-895 E-mail: akacosvendeghaz at gmail dot com  Web: http://www.akacosvendeghaz.hu

- Alpokalja Panzió 9730 Kőszeg Szombathelyi u. 8-10. Tel.: (36) 94 360-056 E-mail: alpokaljapanzio at alpokaljapanzio dot hu Web: http://www.alpokaljapanzio.hu

- Andalgó Hold Vendégház 9730 Kőszeg Rákóczi u. 22. Tel.: (36) 20 3565-971

- Babek Vendégszobák 9730 Kőszeg Bajcsy-Zsilinszky u. 10 Tel.: (36) 94 360-454 Web: Babek Vendégszobák

- Belvárosi AACS Panzió 9730 Kőszeg (36) 94 563-190 E-mail: info at csikarpanzio dot hu Web: AACS Panzió

- Belvárosi Apartman 9730 Kőszeg Szűk u. 1/a II. em. 6. Tel.: (36) 94 360-264 E-mail: wgyelso at enternet dot hu Web: Belvárosi Apartman

- Ciklámen Üdülő 9730 Kőszeg Ciklámen u. 1. Tel.: (36) 94 362-892 E-mail: info at ciklamenudulo dot huWeb: www.ciklamenudulo.hu

- Columbus Panzió 9730 Kőszeg Alsó krt. 19. Tel.: 36 94 563-470 E-mail: info at columbuspansio dot huWeb: www.columbuspansio.hu

- Csikar Csárda 9730 Kőszeg Alsó krt. 12. Tel.: (36) 94 362-444 E-mail: info at csikarcsarda dot hu Web:Csikar Csárda

- Dóra Vendégház 9730 Kőszeg Vadvirág u. 11. Tel.: (36) 30 2160-846 E-mail: dora dot peter at freemail dot hu Web: Dóra Vendégház

- Familia Vendégház 9730 Kőszeg Kórház u. Tel.: (36) 30 9565-226 E-mail: familiavh at freemail dot huWeb: www.familiavendeghaz.freeweb.hu

- Fecskefészek Vendégház 9730 Kőszeg Vasút u. 4. Tel.: (36) 20 5440-616 E-mail: vendeghaz at fecskefeszek dot hu Web: www.fecskefeszek.hu

- Forrás Vendégház 9730 Kőszeg Forrás u. Tel.: (36) 94 563-025 E-mail: info at forras-vendeghaz dot huWeb: www.forrasvendeghaz.fw.hu

- Gyöngyvirág Panzió és Kemping 9730 Kőszeg Bajcsy-Zsilnszky u. 6.Tel.: (36) 94 360-454 E-mail: info at gyongyviragpanzio dot hu Web: www.gyongyviragpanzio.hu

- Hársfa Panzió 9730 Kőszeg Panoráma krt.1. Tel.: (36) 561-500, (36) 30 3773-058 E-mail: schlafferkft at freemail dot hu Web: Hársfa Panzió

- Hegyalja Panzió 9730 Kőszeg Bercsényi u. 20. Tel (36) 94 360-608

- Kasper Vendégház 9730 Kőszeg Királyvölgyi u. 26. Tel.: (36) 94 563-375, (36) 30 7430-788 E-mail:kaspervendeghaz at freemail dot hu

- Kék Ház Apartman 9730 Kőszeg Királyvölgyi u. 11. Tel.: (36) 94 361-655

- Kiss Vendégházak 9730 Kőszeg Kálvária u.3. Tel.: (36) 94 360-626, (36) 70 2553-820 Web: Kiss Vendégházak

- Kóbor Macska Fogadó 9730 Kőszeg Várkör 100. Tel.: (36) 94 362-273 E-mail: info at kobormacska dot hu  Web: http://www.kobormacska.hu

- Kóczián Vendégház 9730 Kőszeg Várkör 68-70. Tel.: (36) 94 361-877 E-mail: info at koczianpihenohaz dot hu Web: www.koczianpihenohaz.hu

- Margaréta Panzió 9730 Kőszeg Rákóczi u. 120. Tel.: (36) 70 6377-315 E-mail: info at margaretapanzio dot com Web: http://www.margaretapanzio.com

- Mohás Vendégház 9730 Kőszeg Mohás u. 83. Tel.: (36) 94 364-621 E-mail: info at mohasvendeghaz dot hu Web: www.mohasvendeghaz.hu

- Pont Vendégház 9730 Kőszeg Táblaház u. 1. Tel.: (36) 563-224 E-mail: pontbolt at t-online dot hu Web:http://www.pontvendeghaz.hu

- Rohonci Vendégház 9730 Kőszeg Rohonci u. 24. Tel.: (36) 94 361-430, (36) 30 6922-363 E-mail:takacskalman at vipmail dot hu

- Sziget Vendégház 9730 Kőszeg Sziget u. Tel.: (36) 94 360-001, (36) 20 3675-083 E-mail: gulyas dot gellen at gmail dot com

- Vadvirág Vendégház 9730 Kőszeg - Kőszegfalva Vadvirág u. 4. Tel.: (36) 20 3632 823 E-mail: zoltan dot rabai at freemail dot hu Web: www.vadviragvendeghaz.hu

- Vivien Vendégház 9730 Kőszeg - Szabó-hegy  Tel.: (36) 20 9267-721 E-mail: j dot kovacs11 at chello dot hu

- Zsüliett Vendégház 9730 Kőszeg Rákóczi u. 66. Tel.: (36) 94 361-266, (36) 30 9165-144 E-mail: zsuliett at vivamail dot hu

 

SZÁLLODÁK

- Hotel Aranystrucc 9730 Kőszeg Várkör 124. Tel.: (36) 94 360-323 E-mail: strucc1 at t-online dot hu  Web: www.aranystrucc.hu

- Hotel Írottkő 9730 Kőszeg Fő tér 4. Tel.: (36) 94 360-373 E-mail: info at hotelirottko dot hu Web:http://www.hotelirottko.hu

- Hotel Portré 9730 Kőszeg Fő tér 7. Tel.: (36) 94 363-170 E-mail: info at portre dot com Web:http://www.portre.com

Vándorút ajánló
Via Divide Caritatem - Baranyai Regionális Útvonal - 2.   MECSEKRÁKOS - LÓRI-VÖLGY - VÁGOTPUSZTA - SIKONDA
Via Divide Caritatem - Baranyai Regionális Útvonal - 2. MECSEKRÁKOS - LÓRI-VÖLGY - VÁGOTPUSZTA - SIKONDA
Az útvonalakhoz kapcsolódó hírekről,
eseményekről értesülhetsz a Facebook-on is.
Galériák
Szent Márton a festészetben

Joost Cornelisz Droochsloot (1586 - 1666): Szent Márton találkozik a koldussal

További képek   ITT

 

 

Képgalériáink
Közösség
Csatlakozz Szent Mártonhoz,
járd be az általa bejárt utakat!