Üdvözöljük a Szent Márton úton

Az Európa Tanács 2005-ben a Szombathelytől Tours-ig vezető útvonalat Európai Kulturális Útvonallá nyilvánította, hogy bemutassa Európa legnépszerűbb szentje, Szent Márton életét és kultuszának kiemelkedő emlékeit. Szent Márton 316-ban született a pannóniai Savariában, melynek helyén a mai Szombathely városa épült. Katonai tribunus fiaként tizenöt éves korában maga is katonának állt. A Római Birodalom katonái közül kitűnt jóságával, a betegek és a szegények iránti részvétével. Tizennyolc éves korában Amiens-ben megkeresztelkedett– abban a városban, ahol egy didergő koldusnak adta a fele köpenyét. Álmában Jézus elmondta neki, hogy ő volt a koldus, akivel jót tett. A látomás hatására kereszténnyé lett, elhagyta a katonai pályát, és térítő útra indult.

A köszöntő teljes szövege:
bővebben...
Szent Márton útjai

Via Sancti Martini
Szent Márton Út,
az Európa Tanács
nagy kulturális útvonala

Ajánló
A Via Latinorum  a Via Sancti Martini - Szent Márton Európai Kulturális Útvonalhoz kapcsolódó tematikus útvonal.Ha legalább 10 az útvonalhoz tartozó helyszínt (települést) felkeres, megszerezheti az útvonal bejárását igazoló oklevelet.(További információért kattintson a képre!)
Via Latinorum - oklevélszerzési lehetőség
A Via Latinorum a Via Sancti Martini - Szent Márton Európai Kulturális Útvonalhoz kapcsolódó tematikus útvonal.Ha legalább 10 az útvonalhoz tartozó helyszínt (települést) felkeres, megszerezheti az útvonal bejárását igazoló oklevelet.(További információért kattintson a képre!)
Szent Márton Úttal kapcsolatos hírekről,
eseményekről értesülhetsz a Facebook-on is!
Közösség
Csatlakozz Szent Mártonhoz,
járd be az általa bejárt utakat!
Galériák
Ólmod

Ólmod a Szent Márton Európai Kulturális Útvonal egyik állomása. A faluba az 1532-es török támadás után horvátokat telepítettek, akiknek utódai ma is őrzik anyanyelvüket és szokásaikat. A középkori eredetű kis Szent Márton-templom a falu szélén áll.. A köpenymegosztást ábrázoló oltárkép barokk, a Szent Márton legenda  jeleneteit ábrázoló falképek a XX.században készültek.  Ólmod

 

Képgalériáink
Látogatóink által is készített tartalmakkal!