Gyalogos útvonalak

A Szent Márton Gyalogos Vándorút végigjárását igazoló jelvény megszerzésének feltételei:

A Szent Márton Gyalogos Vándorút végigjárói jelenleg két jelvényt szerezhetnek.

- 100 kilométer végigjárását igazoló jelvény

- 300 kilométer végigjárását igazoló jelvény

- 1000 kilométer végigjárását igazoló jelvény

Mindenki önállóan határozza meg, hogy melyik útvonalszakaszok végigjárására vállalkozik. A felkeresett helyszínek között Szombathelynek feltétlenül szerepelnie kell. A teljesítésbe beszámíthatóak a külföldön megtett útszakaszok is.

A távolságok meghatározásakor az útvonal szakaszainál feltüntetett kilométeradatokat kell figyelembe venni. A tényleges távolság - attól függően, hogy az adott település melyik pontjáról indulunk - ettől kicsit eltérhet.

A túra teljesítése nincs időhatárhoz kötve, az egyes szakaszok bármilyen irányban, bármilyen sorrendben teljesíthetők.

A túra igazolásának módja: az ellenőrző pontokon elhelyezett bélyegzőkkel, szükség esetén az adott település azonosítására alkalmas más pecséttel vagy fotóval.

Igazoláshoz a magyarországi útvonalszakaszok esetében igazolólapok és a déli útvonalszakasz esetén térképes igazolófüzet áll rendelkezésre, de mindenki önállóan is készíthet olyan, "igazolólapot", amelyre a pecséteket gyűjti. Igazolólapok e-mail-ben is kérhetők a következő címen: info@viasanctimartini.eu (Ugyan- aerre a címre várjuk az esetleges kérdéseket, javaslatokat, észrevételeket is.)

Via Sancti Martini - a Facebook-on

SZENT MÁRTON GYALOGOS ZARÁNDOKÚT - DÉLI ÚTVONAL (D-1. - D-6. menüpontok)

A Szent Márton Gyalogos Túraútvonal (Via Sancti Martini) déli útvonala Szombathelyről, az egykori Savariaból, Szent Márton püspök szülőhelyéről indul. Jelenlegi végpontja a szlovéniai Martjanci (Mártonhely).

Hossza: kb. 125 km .

Az útvonal jelzése: Magyarország területén sárga sáv, Szlovénia területén piros - fehér kör.

Szálláshelyek az útvonal mentén.

Múzeumok, látogatható gyűjtemények, tájházak a Szent Márton Zarándokút déli (Szombathely - Domonkosfa) szakaszán

A Szent Márton Európai Kulturális Útvonal magyarországi szakasza Szombathelytől Mártonhelyig gyalogosok számára. További információk (pdf).

A Gyalogos Vándorút Kercaszomor és Rajka közötti szakaszának térképe és igazolófüzete megvásárolható a következő helyeken:

- Agora Szombathelyi Kulturális Központ 9700 Szombathely Fő tér 10. (bejárat a Belsikátor felől) Postai cím: 9701 Szombathely Pf. 452. Tel.: 94 511-266. Fax: 94 511-267 E-mail: jegyiroda@agora-savaria.hu

-- Magyar Természetbarát Szövetség Budapest Thököly u. 58-60. I. em. 107.

Sankt Martin Wanderweg Szombathely - Domanjševci / Domonkosfa (deutsch)

SZENT MÁRTON GYALOGOS ZARÁNDOKÚT - ÉSZAKI ÚTVONAL szakaszai ) (É-1. - É-12. menüpontok)

Az útvonal Szombathelytől Pozsonyig vezet

Táv: kb. 220 km

Gradistyei horvát Szent Márton út (az "északi" útvonal Und és Szombathely közötti szakaszának teljesítéséért külön jelvény és oklvél is szerezhető!)

Múzeumok, tájházak, látogatható gyűjtemények az északi útvonalszakasz mentén Gencsapátitól Rajkáig

SZENT MÁRTON GYALOGOS ZARÁNDOKÚT - ÉSZAKI ÚTVONAL, PANNONHALMA FELÉ VEZETŐ ÚTVONAL-VÁLTOZAT (egyes szakaszai még kijelölés alatt) (É-P-1. - É-P-5. menüpontok)

Múzeumok, tájházak látogatható gyűjtemények a Rábacsanak - Pannonhalma - Rábapatona szakaszon

SZENT MÁRTON GYALOGOS ZARÁNDOKÚT - BARANYAI ÚTVONAL (VIA DIVIDE CARITATEM) Egyelőre Kisújbányától Máriakéméndig vezet. (Via Divide Caritatem - 1. 2. menüpontok) Az útvonal végigjárásáért külön oklevél jár. A feltételek a menüpont alatt olvashatók.

Múzeumok, tájházak, látogatható gyűjtemények a Via Divide Caritatem mentén.

Lepecsételt és kitöltött ellenőrző lapokat az alábbi címen kérjük leadni (vagy postán elküldeni):

- Agora Szombathelyi Kulturális Központ 9700 Szombathely Fő tér 10. (bejárat a Belsikátor felől) Postai cím: 9701 Szombathely Pf. 452. Tel.: 94 511-266. Fax: 94 511-267 E-mail: jegyiroda@agora-savaria.hu


A Szent Márton Út gyalogszerrel is végigjárható szakaszai:

Franciaországban:

- Chinon - Tours ("Le Chemin de l'Été de la Saint Martin")

- Poitiers - Tours ("Le Chemin de l'Évêque de Tours")

- Vendôme - Tours ("Le Chemin de Trèves")

Németországban:

Martinuswege

Vándorút ajánló
Az útvonalakhoz kapcsolódó hírekről,
eseményekről értesülhetsz a Facebook-on is.
Galériák
Vaspör és Pusztacsatár

a Szent Márton Európai Kulturális Útvonal állomásai.

További információ Vaspörről és Pusztacsatárról

(A képre kattintva megnézhezti a galériát.)

 

Képgalériáink
Látogatóink által is készített tartalmakkal!
Közösség
Csatlakozz Szent Mártonhoz,
járd be az általa bejárt utakat!