Kercaszomor

A Via Savaria projekt keretében Kercaszomoron elhelyezett tábla szövege:

( Ha az útvonalra kíváncsi, lépjen tovább a Gyalogos útvonal oldalra! )


Kercaszomor többségében reformátusok által lakott település. Kercaszomor 1942-ben Kerca és Szomoróc egyesítésével jött létre.

Az útvonal által érintett látnivalók a településen:
Sökfás temető. – A sökfa (fejfa) az őrségi reformátusok által használt egyszerű sírjel.
Református faharangláb – Boronafalu épület 1877-ből Pusztatemető, Szent Vencel templom maradványai. A templomot már 1208-ban oklevél említi, mint fontos határpontot. Itt húzódott a nyugati határ védelmével megbízott őrök földjének (az Őrségnek) a határa.
Domonkosfa magyar – szlovén vegyes lakosságú település, ahol többségében evangélikusok élnek. A falu magyar határhoz közel eső része, 1885-ig Bükaljaként önálló település volt.
Evangélikus templom – 1902-ben épült.
Szent Márton templom (középkori titulusa: Boldogasszony). A templomról az első adat 1285-ből származik. A reformációt követően a protestánsoké, majd 1732-től ismét a katolikusoké lett. Bélletes kapuzata figyelemre méltó.

Kercaszomor a Szombathelytől a franciaországi Tours felé vezető Via Sancti Martini egyik állomása. A zarándokút az európai kereszténység nagy szentjének, a 316-ban vagy 317-ben Savariában, a mai Szombathelyen született Szent Mártonnak állít emléket. Márton e tájon haladt keresztül, mikor szülővárosából előbb Itáliába, majd onnan Galliába távozott. Katonaként Amiens kapujában megosztotta köpenyét egy koldussal, hogy példát mutatva kifejezze együttérzését a szegényekkel, elesettekkel. A katonai pályát elhagyva térítő útra indult, keresztény közösségeket szervezett, kolostort alapított. Savariaba visszatérve édesanyját is megkeresztelte. 371-ben Tours város püspökévé választották. Szerénysége, közvetlensége és az általa véghezvitt csodák miatt nagy tiszteletnek örvendett. 397-ben halt meg.

A Szent Márton gyalogos túraútvonal következő állomásainak távolságai:
Kercaszomor - Domonkosfa /Domanjševci (0.5 km) - Szent Márton templom (2.5 km)
Kercaszomor - Pusztatemető (2 km) - Berki-hegy (7 km) - Magyarföld (9 km) - Kerkáskápolna (10 km)

Kapcsolódó galéria

Vándorút ajánló
S-01 (H)  SZOMBATHELY -  JÁK
S-01 (H) SZOMBATHELY - JÁK
Az útvonalakhoz kapcsolódó hírekről,
eseményekről értesülhetsz a Facebook-on is.
Galériák
Szent Márton a festészetben

Joost Cornelisz Droochsloot (1586 - 1666): Szent Márton találkozik a koldussal

További képek   ITT

 

 

Képgalériáink
Közösség
Csatlakozz Szent Mártonhoz,
járd be az általa bejárt utakat!