Domonkos rendi emlékek a szombathelyi Szent Márton templomban

 

Szombathely keleti városrészében a középkori Szentmárton község területén áll a Szent Márton-templom, és mellette a domonkos kolostor. A templom eredete a középkorba nyúlik vissza, és szorosan kapcsolódik a Savariában született, majd Tours-ban püspökké lett Szent Márton kultuszához

A XI. században többször átépített és bővített templom Szombathely plébániatemploma volt 1638-ig, amikor Draskovich György győri püspök a letelepedő domonkos szerzeteseknek adta. Ez a templom és a mellette felépült kolostor lett a XVI. században kihalt magyarországi domonkos rendtartomány első új anyaháza. A rend – hála a gazdag jótevőknek, elsősorban a Batthyányaknak – hamar kirajzott, Szombathely után Sopronban és Vasváron is megindult a rendi élet.

A rossz állapotban levő Szent Márton-templomot 1668-1674 között építették újjá gróf Batthyány Erzsébet adományából, az olasz Carlo della Torre építész tervei szerint. Oltárai, képei a domonkos rend szentjeit igyekeztek megismertetni a hívekkel. A templom értékes XVII – XVIII. századi barokk berendezése nagyrészt megmaradt a mai napig.

A főoltárt az 1750-es években emelték,az oltárképet Anton Jandl grazi festő készítette. A Szentháromságot és a két hittudóst ábrázolja: Szent Ágostont és Aquinói Szent Tamást, akik a legbehatóbban foglalkoztak a Szentháromság-tannal.

A főoltárt az 1750-es években emelték,az oltárképet Anton Jandl grazi festő készítette. A Szentháromságot és a két hittudóst ábrázolja: Szent Ágostont és Aquinói Szent Tamást, akik a legbehatóbban foglalkoztak a Szentháromság-tannal.

A diadalív baloldali mellékoltára Aquinói Szent Tamás tiszteletére szentelt, rajta a szent szobra áll. Vele szimmetrikusan elhelyezve, jobb oldalon a Szűz Mária oltár található, melynek kegyszobra a korábbi templomból megmaradt csodatévő Mária-szobor. A keleti kereszthajó bal mellékoltára a Szent Domonkos-oltár, amelynek XIX. századi oltárképe a szent egész-alakos képét mutatja. A tabernákulum egykori helyén a barokk festmény a katar eretnekek elleni harcban vértanúhalált halt Veronai Szent Pétert ábrázolja. Az oltár XVIII. századi szobrai a domonkos rendi V. Pius pápa (a törökök elleni győztes lepantói csata szervezője), Szent Ágoston, Tarantaise-i Péter domonkos szerzetes (a későbbi V. Ince pápa) és a szintén domonkos Szent Antonin firenzei érsek.

A kereszthajó jobb mellékoltára a Rózsafüzér oltár,amely a legegységesebben, eredeti kialakításában maradt fenn. Oltárképén Szűz Mária Szent Domonkosnak és Sienai Szent Katalinnak adja át a rózsafüzért. Az oltárt két-két szent szobra veszi közre: balról Nepomuki Szent János és Ferrer Szent Vince, jobbról Veronai Szent Péter és Szent József.

A nyugati kereszthajóban jobb oldalon egy domonkos hithirdető szent, Ferrer Szent Vince tiszteletére szentelt oltár áll. A szent szárnyas alakja szónoki, prédikátori pózban az Utolsó Ítélet eljövetelére figyelmeztet. Az oltár két mellékszobra két rendi szentet ábrázol: Szent Jácint krakkói kanonokot és Bertrand Szent Jajost, aki az Újvilágban térített. A kereszthajó baloldali Szent Anna oltárán Sienai Szent Katalin szobra látható.

A szószék mellvédjét is domonkos szentek alakjai díszítik: Bertrand Szent Lajos, Veronai Szent Péter, Szent Domonkos, Ferrer Szent Vince, Szent Antonin és Aquinói Szent Tamás.

1678-ban a rendház öt rendi szent festményét készíttette el Sallay Ferenc domonkos fráterrel, melyek ma is megvannak: Árpád-házi Szent Margit, Sienai Szent Katalin, Ferrer Szent Vince, Veronai Szent Péter és Szent Rajmund képeit.

A rendházból több barokk festmény került át a plébániára 1950-ben: Assisi Szent Ferenc és Szent Domonkos a földgolyóval; Szent Márton megosztja köpenyét a koldussal; Aquinói Szent Tamás felövezése.

A rendház több domonkos szent ereklyéjét is őrizte, ezek többsége monstrancia alakú ereklyetartóban van. Kivétel a domonkos szentek ereklyetartója, amelyet 1777-ben Szaniszló Márton szombathelyi ötvös egyedi formában készített el ezüstből. A könyvön álló, szájában fáklyát tartó kutya és a földgolyót átölelő rózsafüzér egyaránt Domonkos alakjára utaló szimbólum.

A templomban a XVII. századtól kezdve a zászlókon is megjelenítették domonkos szentek alakját. Ezek közül többet – megújított formában – ismét kihelyeznek a szentek ünnepein – Árpád-házi Szent Margit, Szent Domonkos, Szent Vince, Veronai Szent Péter zászlóit.

 

Zsámbéky Monika

Vándorút ajánló
S-04 (H)   ZALALÖVŐ - CSÖDE - SZATTA
S-04 (H) ZALALÖVŐ - CSÖDE - SZATTA
Az útvonalakhoz kapcsolódó hírekről,
eseményekről értesülhetsz a Facebook-on is.
Galériák
Szent Márton a festészetben

Joost Cornelisz Droochsloot (1586 - 1666): Szent Márton találkozik a koldussal

További képek   ITT

 

 

Képgalériáink
Közösség
Csatlakozz Szent Mártonhoz,
járd be az általa bejárt utakat!