Szent Márton ábrázolások - Márton lovon ülve - római öltözetben - megosztja köpenyét a koldussal

Szent Márton lovon ülve - római öltözetben - megosztja köpenyét a koldussal:

 "Így történt meg egy szokottnál jóval keményebb tél közepén, midőn a hidegtől sokan megfagytak, és Mártonnak már semmije sem volt a fegyverén és az egyszerű katonai köpenyén kívül, hogy Ambianum (Amiens) város kapujánál egy ruhátlan koldussal találkozott. A szerencsétlen ember könyörgött az arra járókhoz, hogy szánják meg, de mindnyájan elmentek mellette. Ekkor az Istennel eltelt férfiú megértette, hogy az Úr neki hagyta meg azt, akin senki sem könyörült. De mit tegyen? A rajta lévő köpenyen kívül nem volt egyebe, mert már hasonló célra mindenét elajándékozta. Fogta tehát az oldalán hordott kardját, és középen elvágta vele köpenyét, az egyik részét odaadta a koldusnak, a maradékot pedig magára terítette. Néhány körülötte álló nevetett rajta, mert megcsonkított öltözéke csúfnak látszott a számukra. Sokan azonban, akikben egészségesebb lélek lakott, nagyot sóhajtottak, mert semmi hasonlót nem tettek, bár kétségkívül többjük volt, hogy felöltöztessék a ruhátlant, és megtehették volna anélkül, hogy szükséget szenvedtek volna." ... (Sulpicius Severus)

Kapcsolódó galéria

Ajkarendek (H) - Primus Skoff régi (használaton kívüli) oltárképe Halászi (H) - templomi zászló Ligugé (F) - Szoborcsoport a körforgalomban) Násedlovice (CZ) - festett üvegablak Vinosady / Csukárd (SK) - mennyezetkép
Vándorút ajánló
S 09 (SLO) RADENCI - SV. JURIJ OB ©ČAVNICI - CERKVENJAK - NEGOVA - SVETI TRIJE KRALJI - SVETA TROJICA
Az útvonalakhoz kapcsolódó hírekről,
eseményekről értesülhetsz a Facebook-on is.
Galériák
Szent Márton a festészetben

Lorenzo di Bicci (1350 - 1427):  Szent Márton és a koldus 

További képek   ITT

 

 

Képgalériáink
Közösség
Csatlakozz Szent Mártonhoz,
járd be az általa bejárt utakat!